Én határozottan döbbenten néztem Alecre, aki szemmel
láthatóan minket, vagyis inkább Camillet figyelte. Ahogy a zavarodottságom és
az értetlenségem alatt sikerült kivennem olyan volt, mintha olvasnának egymás
szeméből. Mit ne mondjak ez enyhén ijesztő volt nekem, aki jelen pillanatban az
életemért aggódtam. Mindenesetre kellemetlen csönd állt be, vagy lehet, hogy
csak nekem tűnt így. Mindenesetre előttem lepergett az életem a szeme előtt,
amikor az egyik tiszt ismét megszólalt.
- Nos, örülünk, hogy ide értek, már vártuk magukat.
Alexander úr szólt, hogy étkezni fognak - mondta, én meg már készültem a
legrosszabbra, arra, hogy előjönnek a katonák és elfognak mindenkit, de e
helyett a tiszt előre lépett, közel Camille apjához. A mozdulataiban nem volt
semmi támadó szándék, ahogy én láttam.
- Az úrfi értesített minket, hogy délről érkeznek, valamint
átadott egy megbízó levelet, amit állítólag ott felejtettek. Mondhatom hatalmas
szerencséjük volt, mert nem sokkal ezelőtt meg akartuk magukat támadni önöket.
De mint e levélből kiderült, hogy a hajó szállítmánya Joahim Snow tulajdona,
aki betegség miatt nem tudott eljönni, így magát bízta meg - Még jó, hogy nem
néztek rám, mert szerintem olyan tátott szájjal bámultam, mint aki éppen
megnyerte a lottó főnyereményt. Apám írt egy levelet, amiben kezeskedik értünk?
De mikor? Hogyan? És hogy kerül ez Alec hez? És… Istenem, túl sok itt a kérdés.
Mindenesetre ki kell derítenem, hogy igazi-e a levél, de sürgősen. Eléggé jól
ismerem apám írását.
- Elnézést - szólalok meg, mire mindenki felém kapja a fejét.
- Megnézhetném azt a levelet? - kérdezem tisztelet teljes hangon, miközben
lesütöm a szememet, ahogy illik.
- Természetesen - nyújtja felém a papírt az őr. Amikor
jobban szemügyre veszem, látom, hogy valóban apám írásával van dolgom. Ez egy
kicsit meglep, így Alecre sandítok, aki persze nem felém néz. Mondjuk, nem
vagyunk puszipajtások, de ezt meg fogom kérdezni tőle. Bár szinte egyértelműnek
látszik, hogy mi történt. Miután mi kihajóztunk ő visszament a szüleimhez,
megíratta ezt a levelet apámmal, majd gyorsan idehajózott. Igen, közismert,
hogy a táz népének hajói gyorsabbak, mint a rendes hajók.
- Esetleg visszakaphatom - nyújtja felém a kezét az őr. Én
csak bólintok, majd visszaadom a levelet. - Köszönöm - biccent felém. - Most meg
igazolják magukat, ha kérhetem, mivel úgy nem engedhetem tovább a hajót, hogy
nem tudom, milyen emberek utaznak rajta - mondja, mire szerintem mindenkiben
meg fagy a vér, ahogy látom Alecben is. Nos, ahogy látom arra nem gondolt, hogy
igazoltatnak is minket.
- Tudják… - kezdi Camille apja, de a katona közbe szól.
- Akkor másképpen mondom, akinek nincsenek hajózási iratai,
azt börtönbe vettetem, és holnap már a fővárosban találja magát.
Erre a mondatra morajlás futott végig a tömegen. Kicsit
utáltam magam a miatt, amit csinálni készültem, mert cserbenhagyom a lázadókat.
Ugyanis előre léptem, és a tiszt kezébe nyújtottam az enyémet. Mondjuk
véletlenül hoztam el, mert pont azt a táskámat hoztam magammal, amiben benne
volt. Az enyém és… hirtelen egy nagyon jó ötlet jutott az eszembe. Ha mindenkit
nem is, de még egy embert ki tudok szabadítani.
- Elnézést, a nővéremé bent van, visszamehetnénk érte? -
kérdeztem ártatlan hangon, mosolyogva.
- Na és ki a nővéred? - húza fel a szemöldökét.
- Ő - mutattam Camillera, aki köpni-nyelni nem tudott
meglepetésében.
- Felőlem, de egy kat…
- Én velük megyek - mondja Alec, majd el is indult előre.
A kabinok lejáratáig némán követtük a vízidomár lánnyal,
majd amikor leértünk mind a ketten kérdőn fordultak felém.
- Nálam van Rose engedélye is, csak ki kell benne cserélni a
képet. Szóval van valakinek egy képe, amit ki tudok vágni, és berakni ide? -
kérdezem és reméltem, hogy igen lesz a válasz, mert ha nem, akkor elvesztünk.
Igazából arra számítottam, hogy Camille, majd megszólal, hogy az apja
szobájában biztosan van egy közös kép, de nem. Hirtelen egy a méretnek
tökéletesen megfelelő képet tartott valaki elém. Camille-lal meglepetten
néztünk a fiú felé, de nem szolunk semmit. És nem is tudtunk volna, mivel
gyorsnak kellett lennünk, mivel nem időzhettünk sokáig. Olyan gyorsan
dolgoztam, ahogy csak tudtam. A végeredmény egészen jó lett. Én elhittem volna,
hogy komolyan Camille van rajta, vagyis, hogy Camille Rose.
- Tessék - nyújtottam felé. - És most menjünk, és majd fent
megbeszélitek, ha én nem leszek ott és nem hallom. Rendben? - néztem rájuk, de
választ sem várva elindultam felfelé. Persze az ajtóban bevártam őket, mert
tudtam, hogy a kintiek gyanakodnának, ha nem a tűzidomár menne előre, hanem én.
Egyelőre nem akarok feltűnést kelteni, annak majd eljön az ideje. Amikor az őr
a kezébe veszi a kártyát, egy rövid pillanatra kiráz a hideg, de szerencsére
hamar visszaadja, egy „menjünk” címszóval. Rajtunk kívül csak hárman jutottak
át. Herry, Lena és Maria, a többieknek nem sikerült megúszniuk. Igazából végig
kellett néznünk, ahol elhurcolják őket, majd ott maradtunk egy hajóval,
kapitány és minden nélkül. Hát az esélyeink enyhén voltak lehangolóak, de semmi
baj.
- Akkor menjünk - fordított hátat mindenkinek Camille.
Én meglepetten néztem utána, majd utána szaladtam
mindenkivel a nyomomban. Egyszerűen nem tudtam megérteni, hogy miként fordíthat
hátat a lány a bajtársainak, azoknak, akik segítettek neki, akik támogatták.
Persze megszólalni nem szólaltam meg, elvégre azzal elárultam volna magunkat az
ismeretlenek előtt.
Alec egy kisebb panzióba vezet minket, ahol a tulaj nem
kérdez semmit, bár szerintem ennek köze van ahhoz is, hogy a fiú kb. egy zsák
pénzt rak le az asztalra. Mit ne mondjak, ez a meggyőző erő mindenkire hat, így
alig a belépésünket követő második percben már a luxuslakosztályban találjuk
magunkat egy asztal körül. Ahogy látom, senki sem tudja, hogy mit mondjon, vagy
hogyan kezdjen neki a mondatának, így ez a felettébb kellemes dolog rám marad.
- Szóval most mihez kezdünk - szegezem a tekintetem Alecre,
aki csak megvonja a vállát. - Camille, te a levegőidomár lány, az ott - int
Harry felé - és én, holnap vonatra szállunk, és elmegyünk a fővárosba - mondja,
majd elénk rakja a jegyeket. Engem nem különösebben érdekelnek, de Harry egyből
utána nyúl.
- Hé, kékvérűkém, itt valamit nagyon elrontottál, ugyanis
ezek három tűzidomárra és két más idomárra szólnak - mondja felhúzott
szemöldökkel.
- Én ugyan semmit, te nem tudsz számolni - vonja meg a
vállát. - Te, én és ő - mutat rám, mire mindenki rám néz.
- De én… én nem is vagyok tűzidomár, én a víz törzsének
tagja vagyok - mondom meglepve.
- Igen, de tudsz tüzet idomítani, ez bőven elé ahhoz, hogy
tűzidomárnak higgyenek, hogy tudod idomítani a tüzet - mondjam, majd körbe néz
a körön és megakad a szeme Lenán - Te it6 maradsz és a többiek ügyeit intézed.
Kérdés? - Látom, hogy Harry szeretne volna beszélni, de lehetősége nem
kifejezetten volt rá, mivel Alec rendkívül durván félbeszakítja - Remek, akkor
mindenki mehet a saját szobájába. Én túlfáradt vagyok bármihez is, lassan egy
hete nem aludtam normális ágyban, így felkapok egyet az asztalon lévő kulcsok
közül, majd egy köszönés kíséretében elhagyom a lakosztályt és benyit abba a
szobába, amit a kulcs nyit. Le sem vetkőzöm, csak bedőlök az ágyba és elalszom.
Furcsa álmom van, ami tűzről, háborúról és halálról szól. Képeket látok, amik
nem nyugtalanítók, de nem ismerem fel rajta az embereket, pedig tudom, hogy
ismerősek…
- Úgy viselkedsz, mint aki még sosem ült vonaton - mondja
Cinikusan Camille, miközben a bársonyszéken tárdelek, és a kabinvégét
fürkészem.
- Mert így is van, még vonaton sem utaztam, nem hogy a
luxusosztályon - ülök vissza, mivel nem akarok leesni róla. Igazából, mint
kiderül egy a tűz népének egy különleges vonata, amit csak gazdagok számára
tartanak fent, és közvetlen a fővárosba meg, ahol Roset is fogva tartják.
Amikor kinézek az ablakon nem látok semmi ismerőset, semmi olyat, amit a
képeken láttunk éveken keresztül. Igazából, ha lehetne mennék és körülnéznék,
de sajnos nem lehet, mivel, mint kiderül a tűz népének hercege is a vonaton
tartózkodik, aki úgy ismer, mint vízidomárt. Hát, mint ne mondjak, ez eléggé
kellemetlen helyzet. Ha meglát, akkor konkrétan mindennek vége, az életemnek és
a körülöttem lévők reményeinek. Na, jó. Azért egy próbát csak tehetek.
- Ki mehetek esetleg…
- Nem - vágja rá reflexből Camille.
- De…
- Szerintem ki kéne engedni - mondja unottan Alec.
- Tessék? - nézünk rá egyszerre a másik vízidomár lánnyal.
Egyikünk sem érti, és szerintem ezt látja is rajtunk, mivel egy nagyot sóhajt,
majd el kezd magyarázni. - Erőszakkal úgy sem tarthatjuk bent, kitör ha akar.
Szerintem tud magára vigyázni, és ha David tényleg itt van, akkor csak alszik,
mert egész éjszaka csak bulizott, így szinte esélytelen, hogy összefutnak -
mondja Alec.
- Ne és te honnan vagy ebben olyan biztos - húzza fel a
szemöldökét Camille.
- Régen ilyen volt, nem hiszem, hogy olyan sokat változott
volna - vonja meg a vállát, majd az ablak felé fordul. Hallom, hogy Camille
elkezd még egy kérdést, de a végét nem várom meg, ugyanis amíg ők nem figyelnek
rám, én addig kilopakodom a folyosóra. Kint meglehetősen nagy pompával találom
magam szembe, ami sokkal, de sokkal nagyobb, mint amilyennek idefele jövet
tűnt. A falakon bárzony van, arany stukkók között. Mint ne mondjak kicsit
giccses is, de én inkább befogom, ugyanis, ha az elittnek az tetszik, akkor
hajrá. Érdekességképpen odaállok az egyik ablak elé, majd kihajolok rajta ls
hagyom, hogy a szél vigye a hajam. Mit ne mondjak, ez kifejezetten jó érzés,
még sosem éreztem ilyet az előtt, ugyanis a hajónál korántsem ilyen az élmény.
- Mit néz olyan lázasan kisasszony? - hallok meg egy kedves
hangot. Amikor hátrafordulok egy kedves öregúriembert látok magam mögött, aki
egy tálcát tart a kezében.
- Csak a tájat, tudja elbűvölő - mondom zavartan, mivel ő
úgy tudja, hogy én tűz idomár vagyok.
- Igen, valóban az. Amennyiben valamire segítségére lehetek,
szólítson nyugodtan - hajol meg, majd már ott sincsen. Először furcsán nézek
utána, aztán eldöntöm, hogy nem foglalkozom ezzel a jelenettel, sőt, minden más
találkozás elkerülése végett inkább visszamegyek a többiekhez. Nos, az
elhatározásom szép, de még félúton sem vagyok, amikor, valaki megérinti a
vállamat. Komolyan azt hiszem, hogy a bácsika szeretne valamit, de Daviddel
találom magam szembe, így már reflexből is hátralépek egyet.
Csak nézzük egymás. Komolyan várom, hogy mondjon valamit,
hogy köszönjön vagy bármi, de csak áll és néz. A kellemetlen csendet végül a
felettébb unszimpatikus recepciós szakítja meg, aki közénk lép.
- Felség, elnézést, hogy megzavarom, de a kisasszonnyal kell
váltanom pár szót - mondja alázatosan, én meg felé fordulok.
- A papírjaival van egy kis gond. Ön tűzidomárnak van ide
bejelentve, de papírjai nincsenek róla. Tudja én a világért sem mondom, hogy
hazudik, mert könnyen kideríthetjük, hogy mi igaz és mi nem. Egyszerűen mutassa
meg nekem, ahogy idomítja a tüzet.
Oké, ezt lazán megcsinálnám, ha ketten lennénk, de nem
ketten vagyunk, itt van a tűz urának fia is, aki az életemet akarja, vagyis
pontosabban az Avatar életét akarja, aki pont én vagyok kellemetlen, mi?
- Hát, nem lehetne ezt négy szem közt? - kérdezem
kellemetlenül.
- Ugyan miért? - ragadja, meg erősen a csuklom.
- Engedjen el, ez fáj - mondom és próbálom kihúzni a kezem a
szorításából.
- Erre igazán semmi szükség, a kisasszony minden durvulás
nélkül megmutatja, hogy mit tud. Nincs igazam? - húzza fel a szemöldökét én meg
lesütöm a szemem. Ő úgy sejti, hogy hazug vagyok, pedig…
- Természetesen - sóhajtok, majd érzem, hogy a szorítások
engednek. Én ez illető felé tartom a kezem, majd koncentrálok és várom, hogy
megjelenjen a ki lány a kezemben, ami meg is történik.
- Remek, látja nem volt ez olyan nehéz - mondja, majd
megfordul, de látszólag véletlen elejti az üvegét, aminek nincs rendesen
felcsavarva a kupakja.
- Várjon - kapok olyan reflexből az üveg után, hogy észre sem
veszem, hogy mit csinálok, csak akkor, amikor már késő, amikor meglátja, hogy
vizet idomítok, közvetlen azután, hogy pár perce a tüzet irányítottam. Ezt
követően minden olyan gyorsan történik, látom, hogy villan egy kés, hallom,
hogy valaki a nevemet kiabálja, majd megragadja a csuklómat és hátra ránt. Ezt
követően érzem, hogy erősen bevágódom a vonat padlójába, majd valami meleg
folyok végig az arcomon. Amikor végigsimítom a kezemmel, és ránézek, látom,
hogy piros… véres… De kinek a vére van rajtam, és mi folyik itt?...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése